Csilla és András esküvői blogja

http://csillus.kecskemeti-eskuvo.hu
2008. augusztus 11., hétfőa nagy nap | 19:05

Megérkeztünk a nászútról.

Minden csodálatosan sikerült. Az időjárás is nekünk kedvezett, száz ágra sütött a nap. Mindenki elismerően gratulált a szervezés miatt, a fotók pedig csodálatosak lettek. Nem győzöm nézegetni őket.

Nagyon köszönöm a segítséget Molnár Tamás vőfélyünknek, a zenekar is kitett magáért, rengeteg dicséretet kaptak (Eduscho együttes), és nem utolsó sorban a fotósunk ifj. Varga Gyula csodálatos munkáját is köszönjük! Több mint ezer fotó elkattogtatása és mind szép emléket őriz számunkra.

Bátran ajánljuk férjemmel mindenkinek őket, ügyes, segítőkész és profi emberek!

Nagy-Bánóczki Csilla 


2008. július 31., csütörtökDíszítés | 15:45

Ma tettük fel a dekorációt az étterembe. Nagyon tetszik. Gyorsan és egyszerűen meg tudtuk oldani. Holnap még a főasztal mögötti részt és a virágokat kell kitenni az asztalra és kész.

Tegnap az anyakönyvvezetői hivatalban megbeszéltük az apróságokat, melyek nem is annyira apróságok. Választottunk poharat is. :-) 

Nagyon jól érzem most magam és úgy tudni, hogy az időjárás több lesz, mint remek! :-)


2008. július 29., keddutolsó napok | 19:51

Nagyon nyugodt vagyok. Már csak várakozok és élvezem az utolsó napok munkálatait. Kicsit fáradt vagyok, de nem vészes. A ruhámat ma hoztam el Várpalotáról. Nagyon tetszik. Minden kiegészítő, cipő és fátyol is remek.

Már csak attól félek, hogy végig sírom az egész esküvőt. Remélem nem teszem. 


2008. július 14., hétfőMenyecskeruha | 17:31

Tegnap átjött a barátnőm, aki varrja a menyecskeruhámat, hogy próbáljuk fel. Nagyon aranyos. Olyan igazán menyecskés. Szép pörgős, piros és asszonyos. :-)

Vőféllyel holnap találkozunk, fotóssal jövő héten, zenekarral azutáni héten, részleteket egyeztetni. A hét fehér szandál és gyöngysor utáni szaladgálással fog telni. Nagyon szépeket láttam.

A dekorációhoz az anyagokat elkezdtük beszerezni, ha ügyesek leszünk, sokat spórolhatunk. 


2008. július 12., szombatIdő | 09:55

Hihetetlen, hogy szalad az idő. Két hete voltam ruhapróbán, leegyeztettük a varrónővel, hogy mit hogyan alakítunk a ruhán. Csodálatos! Elképzeltem magamon a ruhát, de még ennyire gyönyörű vonalvezetést, anyagot, kiegészítőket, csipkét... egyszerűen mesés. Nagyon tetszik. Nem is gondoltam volna, hogy egy aprócska kihajtás, behajtás, igazítás mennyi mindent változtat a ruhán. Érdekes, amióta láttam a ruhámat, azóta megnyugodtam.

Andris öltönye kész van, menyecskeruha próbára még egyszer holnap el kell mennem, utána készre is lesz varrva.

Dekorációt magunk fogjuk megoldani, ötletek száza kavarog a fejünkben. Annyira kell vigyázni, hogy nehogy túl giccses legyen a végén. :-)

Az étterem (Hírös Rendezvényház) olyan szépen fel lett újítva, hogy szinte díszítés nélkül is elegáns.

Tegnap voltam próbasminken. Nagyon meglepődtem, hogy milyen szépen ki lehet festeni az arcomat. Le a kalappal az Orsi előtt, 20 perc alatt remekműt alkotott. A fodrászom is kíváncsi volt a sminkre, ezért elszaladtam hozzá és le volt nyűgözve. Kicsit féltem, ha nem fog tetszeni a smink, hogy mondjam meg, hogy nem tetszik, de erről szó sem volt. :-)

Szóval szépen haladunk, mindenben kellemesen és pozitívan csalódok, remélem az időjárás is így fog kedvezni nekünk azon a szép augusztusi napon. 


2008. május 24., szombatVárosháza | 19:12
Június 5-én kell menni jegyzőkönyvet felvenni a Városházán, hogy milyen hacacáréval akarjuk az esküvői szertartást a Díszteremben. Kicsit izgulok, érdekes lesz biztos.

2008. május 11., vasárnapNagy napi teendők | 10:39

Anyukám beíratott a fodrászhoz a nagy nap idejére. Most fogtam fel igazán, milyen hajtós is lesz az a nap. Reggel nyolctól tízig fogja csak a hajamat csinálni.

Úgy érzem végig fogom izgulni az egész napot. Már nagyon ideges vagyok, ha belegondolok. A tudat, hogy minden időre kész legyen és minden szép legyen, megőrít.

A napokban állt össze a fejemben a végleges elképzelés a ruhámról. Alig várom, hogy egyeztethessek a varrónővel, kíváncsi vagyok a véleményére.

A virágokat is elkezdtem szervezni. 40 000 Ft-ért nagyon baráti árat kaptam egy kedves ismerőstől, aki egy neves virágboltban dolgozik. Álmaimban sem mertem volna gondolni, hogy 50 000 Ft alatt megúszhatom. A család is ámult-bámult, hogy sikerült elintéznem. (És csak zárójelben jegyzem meg, hogy aki azt gondolja, hogy  biztos ronda, száraz virágot sóz rám, az téved.) :-)

A meghívók osztogatását ügyesen megoldjuk, már alig van pár darab, a legtöbb vendég már a vitrinben őrzi. :-) 

Pusszantás a többi készülődő párnak és a kedves olvasóknak!


2008. május 4., vasárnapMegbeszélés | 11:14

Összeült az egész család (szüleink és mi) és megbeszéltük a részleteket. Meg lettünk dícsérve, hogy milyen ügyesen, okosan és takarékosan sikerült egyedül megoldanunk az eddigieket. Tiszta büszke vagyok. :-)

A lényeg, hogy már csak a dekoráció és a csokrok vannak hátra, illetve a ruhákat intézzük folyamatosan. A fodrásszal is próbálgatjuk a legtökéletesebb színt a hajamnak, ezzel még elbajlódok egy kicsit, de utána....

A nászutat is lefoglaltuk. Belföldre megyünk egy csodálatosan szép öt csillagos szállodába. Alig várom. 


2008. április 12., szombatIdő | 15:36

Közeleg a nagy nap. Úgy érzem, hogy ki fogok hagyni valamit. A meghívókat már osztogatjuk, megvan a tanúm, a létszám is alakul. A szállást kell most ügyesen szervezni. A létszám úgy néz ki, bővül.

Andris ruháját a rendőrséggel szembeni ruhaszalonban varratjuk. Nagyon barátságos árak vannak és nagyon kedves a kiszolgálás. Lassan lehet cipőket is vásárolni.

A fodrásszal már próbálgatjuk a hajamat. A színt kezdjük beállítani, és kipróbáltuk, mennyire bírja a berakást a hajam. (nem lesz gond)

A menyecskeruhámhoz megvettük az anyagot. Piros alapon fehér pöttyös. Tündéri! 


2008. február 5., keddsütemények | 19:23
Anyós jelöltem ráindult a süteményekre. Úgy vagyok már vele, hogy legalább egy valami, amit nem nekem kell intéznem. Szóval tőlem annyit rendel sütiből, amennyit szeretne. Édes sütiből én 10 kg-ot elégnek tartok a 90 főnek, sósnak a 15 kg szintén elég. Két hét múlva megyünk lebeszélni a sütigyárossal a részleteket. 1 kg édes 1750 Ft, 1 kg sós 1350 Ft. Ez jó ár? Vagy drága? Állítólag isteni fini.

2008. január 30., szerdaKöszönetajándék | 18:51

Nagy kérdés, hogy milyen köszönet ajándékot adjunk a vendégeknek.

Ahogy néztem az árakat, úgy gondoltam, hogy inkább magam készítem el anyuval és a barátnőkkel, mert darabjáért a közel 500 forint kissé vicces számomra. Akkor már inkább elszórakozok és bíbelődök a készítésükkel és legalább a kézügyességemet fejleszthetem.

Szóval a nagy ötlet: pont egy hotelben szálltam meg valamelyik nap, ahol egy 3x3x3-as papírdoboz volt a párnámon összehajtogatva. Szétszedtem, és gondoltam haza hozom és sokszorítom itthon. Ebbe kitaláltam, hogy nem csokit, vagy cukrot teszek, hanem csinálok gipszből korongokat, amire sablon segítségével arany festékkel felfestem a monogramunkat és a dátumot. Ha az első jól sikerül, iparira állítom a gyártást. Az egész egy hétvége alatt meglesz, jó móka lesz és még spórolok is. :-) Ha nem, akkor még mindig ráérek vásárolni csokit. :-))


2008. január 27., vasárnapMeghívó | 19:00

Megérkeztek a meghívóink. Egyelőre üresen, mert egy rokon vállalt minden költséget ezzel kapcsolatosan. Megvan a szövegünk, idézet, részletek. Majd átírom a meghívót, amit ide a blogra mentettem, mert nem teljesen ugyanaz.

Olyan szép, mint gondoltuk. Nemesen egyszerű, mégis különleges és színében is harmonizál a ruhánkkal és egyéb kiegészítőinkkel.

Nemsokára intézzük Andris öltönyét és a cipőket. A ruhámhoz már csak a csipkét és a gyöngyöket kell kinéznem, utána már készítik is. A fátylammal még ráérek.

Megint erőre kaptam, hogy szervezzek tovább. :-) 


2008. január 20., vasárnapTorta és egyebek | 19:26

Milyen jó, ha valakinek cukrász egy nagyon kedves ismerőse, aki ott lesz a lakodalmon. :-) Nem fáj a fejem a torta miatt.

Én úgy gondolom, hogy nem hozatok tortát a násznéppel,  lesz a menyasszonyi torta és apró sütik. Olvastam Éva és Szilárd blogját. Kitörtem röhögésben, amikor a fotós azt javasolta, hogy spóroljatok a kaján. Jól teszed, ha nem a vacsin spórolsz, szerintem is egy életre megjegyzik, ha éhen maradnak.

És örülök, hogy a fotósunkra felfigyeltetek Évi, remélem, tényleg olyan ügyes srác, mint ahogy a honlapján látszik.

A menyecske ruhámat szerintem egy réteg valami piros anyagból megvarratom. Őszintén szólva, gyűlölöm a ruhapróbákat. A világból ki lehet velük kergetni. Nyűg, összekócolódik a hajam, le kell venni a cipőt, utána vegyem fel, persze pont az nem jó rám, ami  tetszik és különben is és áááá... inkább vegyen méretet, készítse el és már kész is. Jaa és az enyém, nem kell visszaadni és nem kell attól félni, ha leönte egy jóbarát borral, sörrel, pálinkával. :-))


2008. január 20., vasárnapTemplom | 19:15

Sziasztok! B.U.É.K mindenkinek! Bocsánat a hosszú szünetért, most kicsit leálltunk a szervezéssel, mert minden rendben volt.

Ma voltunk az evangélikus egyháznál megbeszélésen. Minden egyszerű és precíz, nem kell jegyesoktatásra járni, nem kell folyamatosan istentiszteleteken részt venni, csak amikor úgy gondoljuk. A lényeg, hogy esküvő előtt egy héttel megjelenjünk és megbeszéljük a koreográfiát. Azon a napon, amikor mi esküszünk, nem lesz más (nagy valószínűséggel), ezért a dekorációt nekünk kell megoldanunk. Lefotóztam az oltárt, hogy a dekoros tudja, kb. hogyan csináljuk a díszítést. 


2007. november 20., keddÜltetőkártyák | 20:09
Mekkora szerencse! Az ültetőkártyák az összes helyen 90-120 Ft/db áron vannak, nekem egy rokon megcsinálja 12 Ft/db áron. Így itt 8 800 Ft-ot spórolok. :-)

2007. november 20., keddMeghívó | 20:05

Szétnéztem a neten és már hetekkel korábban nagyon tetszett az egész családnak egy meghívó. Az első helyen 335 Ft/db áron volt. Még egy kicsit böngésztem és ugyanaz vidéken már csak 200 Ft/db áron volt. Ugyanúgy borítékkal, igaz, nyomtatási díj nélkül, de amíg a másiknál ebben az árban benne volt a nyomtatás, addig az utóbbinál egy egyszeri 3 000 Ft-os áron írják meg. Érdemes nagyon alaposan szétnézni, érdeklődni, ne csapjatok le az első ajánlatokra!! 

Így mi kapásból 7 000 Ft + postaköltséget spórolunk. 


2007. november 15., csütörtökVideók | 21:14

Megnéztünk egy videót egy esküvőről és lakodalomról, mely ugyanott zajlott, ahol mi szeretnénk, ugyanaz volt a zenekar, amit lefoglaltunk és láám, még a vőfély is ugyanaz volt :-) Nagyon jót nevetgéltünk rajta. Már alig várom, hogy mi lehessünk ott.

Kis gondban vagyok, hogy legyen-e videós. Mindenki javasolja. Azt sem szeretném, hogy olyan legyen az esküvő, mint egy filmforgatáson Holywoodban (pózolások, műmosoly...) Nem tudom... 


2007. november 15., csütörtökVőfély | 21:11

Pár napig nem írtam, mert telefonált az eredetileg felkért vőfély, hogy mégsem tudja vállalni a vőfélykedést. Nagyon kellemetlenül érintett minket, mert azt hittük már minden rendben van. Ma végül sikerült egy nagyon remek ceremóniamestert találni és le is foglaltuk. 35 eFt-ért vállalta. Szinte mindenki ennyit kér. :-) 


2007. november 13., keddSmink | 19:33
Beszéltem egy sminkessel. A fodrász barátnőmmel együtt dolgozik. Nem is gondoltam volna, hogy a bőröm mennyire igénybe van véve nap mint nap. Már most érdemes kezelésekre járni. Hát, akkor hajrá! Olyan szép leszek, hogy csak no! Lassan irány a modell szakma! :-)

2007. november 12., hétfőesküvő napja | 18:26

Sikerült a kijelölt napot lefoglalni. Ez csodállatos! Kis félsz volt bennem, hogy nem sikerül, de így már mehetek az egyházhoz is az időponttal.

Most elkezdődik a telefonálgatás, hogy mindenkit véglel lefoglaljunk.

Ma voltam a fodrászomnál, aki már gyerekkori jóbarátom is. 12 éve ő csinálja a hajamat. Beszélgettünk az esküvő előtti teendőkről, ami őt érinti. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi mindent össze kell egyeztetni.

Megígértem, hogy megadok néhány honlap címet (ruhavarrás, fotó), íme:

www.eskuvoiruhavarras.hu

www.kiskorosfoto.extra.hu 

 

Üdvözlet Mindenkinek! 


2007. november 11., vasárnapNyugodt esküvő | 18:18

Ma volt az utolsó vizsgám a főiskolán. Már csak a védés van hátra. Nagyon büszkén fogok a templomba bevonulni, ha addigra - márpedig addigra meg kell csinálnom - a diplomával a "zsebemben" élvezhetem azt a napot.

Mindenféleképpen olyan időpontot szerettünk volna, amikor már sikerül minden dolgot elrendeznünk magunk körül, amik eléggé lefoglalnak minket nap, mint nap. A főiskolám pont egy ilyen (volt). És a tandíj sem mindegy.

Olyan gyorsan repül az idő, hogy csak na. Az előbb volt még az eljegyzés, most meg már megyek az időpontot lefoglalni. Nagyon furcsa érzés. Olyan, mintha mostantól középpontba kerülnénk egy kicsit. Az anyu, apu, barátok, most jobban figyelnek ránk, jobban mosolyognak és sokat kérdeznek, ami nagyon jó. :-)


2007. november 11., vasárnapIdőpont foglalás | 18:09

Holnap lesz november 12-e, az első munkanap, hogy le lehessen az anyakönyvi hivatalban foglalni az esküvő időpontját. Nagyon izgulok, hogy nehogy megelőzzenek. Azt hiszem, már korán reggel be veszem magam a Városházára. Reménykedek, hogy sok májusi időpontos lesz inkább jelen ilyen korán és nem előz be senki. :-)

Holnap megírom a tapasztalatomat. 


2007. október 19., péntekRuha | 19:56
Decemberben kaptunk a varrodába időpontot. Méretvétel, részletek megbeszélése és az előleg befizetése. Alig várom! A ruha pontos színét, anyagát együtt szeretnénk eldönteni, a többi már szigorú titokban fog készülni, hogy Andris még csak véletlen se tudja milyen lesz a ruha. Maximális ára, amiért vállalta a varrónő 65 000 Ft lett. Én nem szeretnék gyöngyöket a ruhára, de ez még változhat. Majd még írok róla.

2007. szeptember 29., szombat12:33

Színek

 Minden a tűz színeivel szeretnénk megoldani. Sárga, narancssárga, piros, terrakotta. A csokromat a hagyományokhoz híven Andris csináltatja, vagy rózsát, vagy tulipánt szeretnék. Nem tudom miért, de nagyon tetszik a tulipán.

Tegnap visszaszóltak a varrodából, hogy decemberben mehetek megbeszélni a részleteket. Alig várom! Tegnap rosszul írtam, nem bézs, hanem ekrü szín az ami jól áll. Így még az elképzelt színekkel is harmonizál legalább a ruha.


2007. szeptember 28., péntek13:48

Ruhák

Ahogy már írtam, én varratom a ruhámat. Kinéztem egy gyönyörű szép, egyszerű kis ruhát. Olyan mint a mesében Hamupipőke báli ruhája. A színre egy sminkmester azt javasolta, hogy ne hófehér legyen (ha már a meséknél járunk), hanem inkább bézs, mert a fehér bőrömhöz az áll jobban. Andris mellénye, nyakkendője és zsebkendője is ebből az anyagból lesz. (Ő ragaszkodott hozzá, én nem bánom, remélem neki is jól áll ez a szín)

Fátyol a bokámig fog érni. Imádom a fátylakat. Lesz három koszorúslányom, és egy koszorús legénykém. A lányoknak csinálunk virágkoszorút a fejükre és lesz kiskosaruk virágszirommal.

Alig várom, hogy már legalább tavasz legyen, hogy lehessen már dolgozni, mert ezek az ötletgyűjtések már a végére érnek. :-)


2007. szeptember 23., vasárnap13:19

Dekoráció:

A dekorációt megpróbáljuk barátok és rokonok segítségével megoldani. Virágot és organzát szeretnénk. Lufit nem igazán, mert az olyan szülinapos jellegű. Anya szerint olyan lenne az esküvő, mint az amerikai választási kampányok utáni buli. :-)

Szóval virágot termesztetünk minden kerttel rendelkező ismerőssel. Nem akarunk rendezvényszervezőt se dekoratőrt, csak szépen a saját ötleteinket megvalósítani.

A főasztal mögé egy félköríves műanyag vékony csőre szeretnék virágot, borostyánt és organzát felfűzni és az lenne a hátunk mögött. Másik ötlet, hogy szalagból készítenék el egy szív a szívben figurációt, amit találtam a neten.

 


2007. szeptember 9., vasárnapKezdetek | 17:44

Kedves Látogató!

2007. március 13-án volt az eljegyzésünk, amit csak csendesen, kettesben ünnepeltünk meg. Andris valentin napkor kérte meg a kezemet egy kirándulás alkalmával a havas hegyek között. Én meg voltam fázva, a 100-as papírzsebkendő csomaggal a hónom alatt mondtam ki az "Igen"-t.

A családdal májusban ültük meg a jegyességet, de addigra már horduk a gyűrűt, édesanyám nagy bánatára, mivel ő a hagyományokhoz híven ez után látta volna szívesen a gyűrűt az ujjunkon.

Azóta már nekiláttunk a nagy szervezésnek és 2008.08.02-ra a tervekhez híven van vőfély, fényképész és zenekar. Az éttermet a jövő héten fogjuk lefoglalni. A ruhámat varratom.

Fényképészt 35 000 Ft-ért sikerült találni Kiskőrösön. A zenekar 80 000 Ft-ért vállalta. A ruhám - ha minden jól megy - 40 000 Ft-ból kijön. És nem utolsó sorban a sajátom lesz!


Csilla és András esküvői blogja
Harmónia nap, mint nap

Meghívó

Esküvő dátuma:
2008. augusztus 2.
Hely:
Kecskemét

Archívum
» 2024. április
» 2024. március
» 2024. február
» 2024. január
» 2023. december
» 2023. november
» 2023. október
» 2023. szeptember
» 2023. augusztus
» 2023. július
» 2023. június
» 2023. május
» 2023. április
» 2023. március
» 2023. február
» 2023. január
» 2022. december
» 2022. november
» 2022. október
» 2022. szeptember
» 2022. augusztus
» 2022. július
» 2022. június
» 2022. május
» 2022. április
» 2022. március
» 2022. február
» 2022. január
» 2021. december
» 2021. november
» 2021. október
» 2021. szeptember
» 2021. augusztus
» 2021. július
» 2021. június
» 2021. május
» 2021. április
» 2021. március
» 2021. február
» 2021. január
» 2020. december
» 2020. november
» 2020. október
» 2020. szeptember
» 2020. augusztus
» 2020. július
» 2020. június
» 2020. május
» 2020. április
» 2020. március
» 2020. február
» 2020. január
» 2019. december
» 2019. november
» 2019. október
» 2019. szeptember
» 2019. augusztus
» 2019. július
» 2019. június
» 2019. május
» 2019. április
» 2019. március
» 2019. február
» 2019. január
» 2018. december
» 2018. november
» 2018. október
» 2018. szeptember
» 2018. augusztus
» 2018. július
» 2018. június
» 2018. május
» 2018. április
» 2018. március
» 2018. február
» 2018. január
» 2017. december
» 2017. november
» 2017. október
» 2017. szeptember
» 2017. augusztus
» 2017. július
» 2017. június
» 2017. május
» 2017. április
» 2017. március
» 2017. február
» 2017. január
» 2016. december
» 2016. november
» 2016. október
» 2016. szeptember
» 2016. augusztus
» 2016. július
» 2016. június
» 2016. május
» 2016. április
» 2016. március
» 2016. február
» 2016. január
» 2015. december
» 2015. november
» 2015. október
» 2015. szeptember
» 2015. augusztus
» 2015. július
» 2015. június
» 2015. május
» 2015. április
» 2015. március
» 2015. február
» 2015. január
» 2014. december
» 2014. november
» 2014. október
» 2014. szeptember
» 2014. augusztus
» 2014. július
» 2014. június
» 2014. május
» 2014. április
» 2014. március
» 2014. február
» 2014. január
» 2013. december
» 2013. november
» 2013. október
» 2013. szeptember
» 2013. augusztus
» 2013. július
» 2013. június
» 2013. május
» 2013. április
» 2013. március
» 2013. február
» 2013. január
» 2012. december
» 2012. november
» 2012. október
» 2012. szeptember
» 2012. augusztus
» 2012. július
» 2012. június
» 2012. május
» 2012. április
» 2012. március
» 2012. február
» 2012. január
» 2011. december
» 2011. november
» 2011. október
» 2011. szeptember
» 2011. augusztus
» 2011. július
» 2011. június
» 2011. május
» 2011. április
» 2011. március
» 2011. február
» 2011. január
» 2010. december
» 2010. november
» 2010. október
» 2010. szeptember
» 2010. augusztus
» 2010. július
» 2010. június
» 2010. május
» 2010. április
» 2010. március
» 2010. február
» 2010. január
» 2009. december
» 2009. november
» 2009. október
» 2009. szeptember
» 2009. augusztus
» 2009. július
» 2009. június
» 2009. május
» 2009. április
» 2009. március
» 2009. február
» 2009. január
» 2008. december
» 2008. november
» 2008. október
» 2008. szeptember
» 2008. augusztus
» 2008. július
» 2008. június
» 2008. május
» 2008. április
» 2008. március
» 2008. február
» 2008. január
» 2007. december
» 2007. november
» 2007. október
» 2007. szeptember

Belépés
jelszó 

Szeretne Ön is ilyen blogot?
Ha igen, regisztráljon itt!


« Vissza a Kecskeméti Esküvő oldalra